Érdekes módon az első hét napirendje azóta konstansnak tekinthető, azaz kisebb-nagyobb változtatásokkal hasonlóan telnek a 'munkanapok'.
Egyik nap elmentem futni. Ezt úgy terveztem, hogy találok valami fasza hegyi ösvényt, s tudok nyomni egy jó kis terepfutást.
Ezt azóta is csak tervezem, egyrészt, mert elég sok volt eddig a hó, másrészt, mert rájöttem, hogy a farm előtt elhaladó 1-es számú főút tökéletes a futásra.
Nem igazán szeretek betonon futni, de itt pont van egy kb. 10 km-es szakasz, ami inkább dózerút minőség, ráadásul az óceán mellett halad végig az út, s valamennyi szint is van benne, tehát tetszik :)
A forgalom úgy kb. 9-10 autó/óra, azoknak a fele turista, azoknak a 2/3-a ázsiai. Ezeknek pedig a 90%-a nagyon örül, ha hóban, esőben vagy jó időben egy vele szemben futó embert lát, ennek megfelelően folyton integetnek. De a helyiek is elég jó arcok, kamionoknál félre szoktam állni, hogy elférjenek -eddig kétszer volt ilyen asszem, s mindkétszer megköszönte ezt a sofőr.
Erről jut eszembe, hogy már Reykjavíkban zavarba hoztak azzal az autósok, hogy, ha a zebra mellett 2-3 m-rel álldogáltam akkor azonnal megálltak és mosolyogva várták, hogy eldöntsem át kívánok-e kelni.
A futás után a háziak nagyon kíváncsiak voltak, hogy mennyit futottam, mondtam, hogy nem igazán szoktam mérni...Viszont szóba került, hogy volt itt egy amerikai srác, aki befutott innen a 25km-re lévő Djúpivogurba és ők hozták haza. Ezt kihívásnak tekintem, s meg szeretném én is csinálni amíg itt vagyok.
Valamelyik másik nap elmentem kirándulni. A farm mögött jó kis 1000-1500-as csúcsok vannak. Ekkor még nem mentem fel odáig, mert túl nagy volt a hó, viszont lett egy új spanom. Ahogy elindultam rám vetette magát a kutya, akivel akkor találkoztam először. Jó fej a kis dög, elég jól összebandáztunk, ha a környékre megyek akkor mindig velem tart. Az egyedüli idegesítő tulajdonsága, hogy folyton ugrál, de már elkezdtem leszoktatni erről..
Szóval velem jött, jó volt, mert mutatta az utat, s a nyomdokaiban lépdelve láttam, hogy kb hol van nagyobb, hol kisebb hó, de azért egy hó alatt megbúvó patakba csak sikerült belelépnem.
Felértünk egy madársziklához, ahol nagyon sok sirály fészkel (más madarat itt nem nagyon láttam), kicsit megpihentem, csak ezt a hülye kutyát féltettem, mert kergette a sirályokat, mint az őrült és paráztam, hogy bezuhan a szakadékba.
Vicces volt, az első ugatása után háromszor visszhangzódott (na ezt biztos nem így kell írni) a hangja, erre nagyon beszart, kapkodta a fejét, kereste a hangok gazdáit.
Mire leértem kiderült, hogy már nagyon vártak, fogott egy cápát az öreg haverja, az öreg és a kisfiú elmentek megnézni, vittek volna engem is, ha megtalálnak. Nem baj, legközelebb.
50-150 km-eket szoktam megtenni egy irányba. Mindenhol azt olvastam, hogy a stoppolás elég jól működik errefelé, mivel nagyon biztonságos az ország, így az emberek nem paráznak felvenni stopposokat sem annyira.
Ez mind-mind igaz is, s gondolom a nyári -értsd: turista- szezonban igazán. Ugyanis most a gyér forgalom miatt azért néha eltöltök egy-két órát azzal, hogy valaki felvegyen, de ez nagyon változó, van amikor 5 perc után már kocsiban ülök.
Tehát egyébként, ha egyedül utazik az ember és van ideje akkor nagyon költséghatékonyan körbe lehet utazni a szigetet, s közben nagyon sokat lehet tanulni a helyiekről, illetve van lehetőség találkozni nagyon jó arc külföldiekkel, mindkettőben volt már részem bőven, rossz tapasztalatom eddig nincs.
Szóval az első random szerdám (valahogy általában szerdán szoktam nyomatni ezt a stoppolgatást), gondoltam sétálok egyet, aztán, ha valaki felvesz, az jó.
Nagyon hamar felvett egy maláj pár, akik a 130 km-re lévő Egilstadir-ba mentek (ez a legközelebb kicsit nagyobb város, itt már több, mint 2000-en laknak!).
Útközben kontaktot cseréltünk, mert a srácnak van egy vendégháza Kuala Lumpurban s szokott keresni önkénteseket oda...még jól jöhet.
Az úton próbáltam képeket lőni, megint ledöbbentem, hogy milyen változatos itt a táj. Egy idő után kicsit emelkedtünk és a szinte tavaszból a tél kellős közepén találtuk magunkat, minden fehér, legalább 30-40 cm-es hó körülöttünk.
Egilstadirban bementem a Bónus-ba, ami itt kábé a legolcsóbb üzletlánc és vettem egy Tobleronét a háziaknak, mert épp nőnap volt, én pedig ekkora gavallér vagyok.
Aztán lementem a tópartra, az nagyon király volt illetve felmentem egy magaslatra ahonnan lőttem pár képet.
Visszafelé -nem részletezném hogyan és miért, de rossz helyen stoppoltam másfél órán keresztül, amikor felvett egy nagyon rendes néni, aki elvitt oda, ahol már volt is értelme álldogálni, itt gyorsan felvett egy angolul -kivételesen- nem nagyon beszélő, cserében elég gyorsan hajtó és sokat cigiző bácsika, jó arc volt.
Aztán az utolsó 20-30 km-en megint stoppolnom kellett, egy olasz nagybácsi-unokahúg páros vett fel, ők nagyon jó fejek voltak. A világjáró nagybácsitól megtudtam, hogy Dél-Amerikában a legjobb Argentínában stoppolni, meg egyébként is ott laknak a világ legcukibb emberei, de Brazíliával vigyázzak,mert ott 10 euróért is leszúrják az embert. Megköszöntem ezt és azt is, hogy egészen házig vittek, a család többi tagja épp akkor indult az esti fejésre, hatásos és pontos volt az érkezésem :)
Illetve voltam még Djúpovigurban fogorvosnál a férjjel, mert nem volt benne biztos, hogy beinjekciózva képes lesz vezetni. Képes volt és emellett megmutogatta a város minden zegét-zugát, illetve lementünk a fekete homokos tengerpartra is, ahol szintén lőttem pár képet.
Aztán a családdal beszélgetve kiderült, hogy az öreg Toyota Rav4-esét vihetem amikor akarom -és neki épp nem kell.
Ezen elgondolkodtam s fejben elkezdtem tervezni a hétvégémet.
