Ahogy már korábban is írtam első választásom Izland. Hogy miért?
- hát egyrészt, mert egy nagyon régi vágy, mivel kurva jól néz ki
- másrészt szeretném tesztelni a worakway-t és a couchsurfing-et, amit későbbi utazásaim során is használni kívánok.
Viszont nem szerettem volna túl messze menni, de valami hazaitól /Kelet-, Közép-, Nyugat-Európaitól/ különböző kultúrát megélni. - harmadrészt: olcsó volt a repjegy :)
Miután felmondtam (vagy talán már az előtt, erre nem is igazán emlékszem) vettem egy repjegyet Reykjavíkba elég olcsón, gondoltam max bukom az árát (ha esetleg mégsem mennék), de, ha megveszem azzal elindítok valamit. Ez így is történt, végül felmondtam a munkahelyemen, a workaway-en találtam egy farmot ahol fogadnak, így nagyjából készen álltam az indulásra.
Oké, ez azért nem volt ilyen egyszerű. Valamiért azt gondoltam, hogy 100%, hogy fogok találni hostot, sőt még talán válogathatok is közülük, mert, ahhoz képest, hogy mekkora ország nagyon sok lehetőséget dobott fel a workaway. Meg hát gondoltam ki az isten akarna odamenni ilyenkor, amikor ott még kvázi tél van. Hát kiderült, hogy sokan.
Írtam egy kis bemutatkozó levelecskét, amit eldobtam vagy 20 helyre...semmi válasz. Ekkor taktikát váltottam, kicsit részletesebb bemutatkozó levelet írtam, kissé az adott host elvárásaira szabva, s ebből is kiküldtem vagy 20-at.
Ez működött. Válaszoltak. Hogy sajnos nem tudnak fogadni, mert vagy már van önkéntesük akkorra vagy párokat fogadnak csak (ebbe többször is belefutottam).
Már épp a B-terven gondolkodtam, amikor a szépen összerakott novellahosszúságú bemutatkozó levelemre érkezett egy "igen, érdeklődünk" válasz, de ennyi. Se üdvözlés, se aláírás, semmi. Visszaírtam nekik, hogy ez fasza akkor ekkor meg ekkor érkeznék, eddig tudnék kb maradni, stb. A válasz az előzőhöz hasonlóan tömör volt és lényegre törő, de az kiderült, hogy komolyan gondolják és várnak szeretettel.
Így választódtak ki a vendéglátóim.
A farm 600 km-re van a reptértől (ami 40 km-re a fővárostól), így meg kellett szerveznem az odajutást, de a lowbudget-es útitervemnek nem voltak nagy barátai sem az izlandi belföldi közlekedési árak sem a szálláskeresői ajánlatok (a couchsurfing keresésbe kicsit belealudtam, s végül nem találtam hostot akkorra).
Így utazásilag a stoppolás mellett döntöttem, szállásilag bedobtam egy kölcsönsátrat a hátizsákba egy hálózsákkal (+10Celius komfortos...), gondolván, hogy így már nagyon nagy baj nem lehet. A szokásos konzervek, tészták, levesek is jöttek velem.
Az első nap késő délután érkeztem Keflavikba, a reptérre, először a reptéren akartam aludni, de elég sok fórumon azt olvastam, hogy nem igazán bírják az ott éjszakázó turistákat, rendre kipakolják őket onnan.
Így utolsó pillanatban elgyengültem és foglaltam szállást egy reykjavíki hostelben, odáig meg gondoltam bestoppolok.
Minden rendben is ment az első fuvart a reptértől Reykjavíkig sikerült a repülőn beszereznem, egy nagyon kedves szlovák lánnyal kezdtem el dumálni, aki mondta, hogy ők 6-an vannak és egy hét személyes kocsit bérelnek, ha gondolom elvisznek. Úgy gondoltam.
Picit lassan ment a kocsi felvétele, de az enyhén spicces szlovák társaság iszonyú rendes volt, kicsit még kerültek is csak, hogy közelebb tegyenek ki a hostelhez, ezúton is köszi nekik!
Ők azok :)
Útban a hostel felé már láttam is a sarki fényt elég jól, így azt a következtetést vontam le, hogy nyilván ez itt mindennapos, de amikor a hostelhez értem és rohantak ki az emberek, hogy "úristenútisten, végreee" akkor már gondoltam, hogy itt sem minden éjszaka ilyen /azóta többször találkoztunk már azért/.
Volt ott két srác, s az egyik lebaszta (ilyeneket lehet írni egy nem 18 karikás blogban?) a másikat, hogy az milyen hülye volt, hogy egy valag pénzért el akart menni északi fény túrára, mondta ő, hogy ideér ez magától is.
Aztán császkáltam még egyet a városban és lefeküdtem aludni a 10 ágyas, telt házas szobámba.
Másnap megreggeliztem és a konyhában az ingyen elvihető cuccok között ott volt egy félig tele kempinggáz, ezt ingyen el is vittem + még egy palack vizet is, nagyon örültem nekik :)
Közben megbizonyosodtam arról, hogy milyen jó döntés volt a hostel, mert Reykjavíkban leesett az 50 vagy hány éve esett legnagyobb hó, így még jobban esett meleg, száraz helyen aludni.
Ezután elindultam és nem részletezem, hogy pontosan hogyan és miért de a kb. 35 kg összsúlyú két zsákommal úgy 4 órányit gyalogoltam (néha térdig érő hóban). Most lemértem és valahol 12km és 15km közötti távot mehettem mire a 4 sávos főút olyan részére értem ahol nem mentek túl gyorsan az autók s volt hely leállni azoknak akik esetleg felvennének.
Ezt a képet séta közben -két anyázás között- lőttem.
Ekkor azonban kábé az első autó megállt és felvett. Egy iszonyú aranyos izlandi lány volt, akiről akkor kiderült, hogy a barátja Veszprémben kézizik, pár nap múlva pedig azt tudtam meg -egy már a hostjaimmal közös TV-zés során, hogy a lány pedig az egyik legismertebb izlandi énekesnő, volt az eurovízión is, meg úgy általában véve elég nagy sztárnak számít itt...
Két fuvarral később egy mexikói pár bérelt kocsijában ültem és velük minden útba eső természeti látványosságot megnéztünk. Ennek köszönhetően nem haladtunk túl gyorsan, de annyira nem siettem én sem, dobtam egy SMS-t a háziaknak, hogy nem érek oda aznap.
Sötétedés táján értünk a legdélebbi városkába Vik-be, ami nagyon-nagyon hangulatos kis település. Ezzel nem egészen 200 km-t sikerült teljesítenem az 550-ből :)
Itt elváltam a pártól, akik hostelbe mentek aludni, én mondtam nekik, hogy elég jónak tűnik az idő, szerintem sátrazok. Hát nem mondom, hogy nem néztek rám furán...
Kicsit vártam még, hogy teljesen besötétedjen, felállítottam a sátram és lefeküdtem aludni. Nem ez volt életem legpihentetőbb éjszakája, felhasználtam majdnem az összes zoknimat és mindkét kabátomat (az egyiket a lábaimra húztam), de összességében tudtam aludni és pirkadat előtt már pakoltam össze a cuccom, így a fekete homokos óceánparton nézhettem végig a napfelkeltét, azért az elég jó volt. Megérte.
Másnap elég korán kezdtem stoppolni az 1-es főút mentén, ami itt már egy sima kétsávos elég gyér forgalmú utacska. Kb. két óra meddő stoppolás után kezdtem kicsit aggódni, hogy minden gond nélkül tudom-e abszolválni az aznapi megérkezést. Ekkor felvett egy srác, aki, mint kiderült Djúpivogur városába megy (ahonnan az én farmom csak 25 km) és ismeri is a leendő hostjaimat.
Így vele utaztam egy fél napon keresztül, ezalatt rengeteget megtudtam az izlandiakról.
Egy idő után rákérdeztem például, hogy itt vannak 300 ezren ebben az országban, ennek majdnem a fele a fővárosban, a többiek vidéken szétszórva, tehát hogy a répában kerülik el a vérfertőzést és egyáltalán hogyan választanak párt maguknak.
Erre bólogat és azt mondja: "Jaja, megesik, hogy vannak közös rokonok, a feleségemnek és nekem például ugyanaz a nagyapánk." Erre kissé rezignáltan bólogatok, aztán oldalba vág, hogy "csak vicceltem ám"! Szóval volt humora, na.
Emellett folyamatosan mutogatta, hogy épp hol tartunk és itt említeném meg, hogy az állam konkrétan egész úton le volt esve...valami eszméletlen módon néz ki ez az egész ország....vízesések, madársziklák, gleccserek, lávamezők, vulkánok, fjordok váltogatják egymást, konkrétan egész úton le voltam döbbenve, folyamatosan mondogattam a srácnak, hogy nem hiszem el ezt a helyet.
Aztán megálltunk Jökulsárlón-nál, ami Európa legnagyobb összefüggő jégmezőjének (Vatnajökull) déli részén fekszik. Na ez az a hely, ahova biztosan vissza akarok menni. Ez egy öböl, ahova a gleccserből levált jégmezők halmozódnak fel, de úgy, hogy a vízből csak kb. az egy tizedük látszik ki.
Aztán a "lagúna"-ból, ha eléggé megolvadtak a jégdarabok akkor az öblön keresztül a tengerbe kerülnek elég látványos módon.
Itt konkrétan egész nap el tudtam volna hesszelni, de nem akartam sokáig feltartani Palmé-t /mert ez a neve a srácnak/ így pár kép után továbbálltunk.
Közben SMS online voltam a hostommal Ajla-val (ejtsd: Öjla), s ő jött értem Djupovigur-ba.
Mivel ez egy iszonyú hosszú post lett, így az ezután történtekről egy későbbi bejegyzésben írok.
